Monster Man (2003)
Ismered az érzést, amikor úgy néznél valami jó filmet, valami újat, de hiába járatod az agyad, igazából egyik rendelkezésre álló mozi sincs kedvedre, és egyre inkább úgy gondolod, hogy hagyod a francba az egész mozizást. Ilyenkor erős felindulásból az első szart beteszed. Egy olyan filmet, amiről nem tudsz semmit, nem is érted mit keres nálad, de már az első percektől elkezded élvezni.
Doomsday County (2010)
A Troma soron következő alkotása egy picit korábban befejezett, ám még ki nem adott filmet takar (ezúton is köszönet a lehetőségért, hogy írhatunk róla), mely gyakorlatilag egy lazán kapcsolódó epizódokból álló antológia. Joe Badiali, Art Brainard, Shawn Haran, Steven Shea mindannnyian különböző szempontból fogtak hozzá a saját kis részükhöz, s az összkép igen vegyesre sikerült. De nézzük bővebben, miről is szól a film.
Octaman (1971)
Mi, humanoidok valami megmagyarázhatatlan módon, de már szinte ősidőktől kezdve idegenkedünk ezektől a fura kinézettel rendelkező csápos jószágoktól, így aztán nem csoda, ha egy csomó horrorfilm gonosz (fő)szereplőivé léptettük őket elő. Cikkem alanya kivételesen nem ipari méretű, hajókat elsüllyesztő, az óceán fenekén éldegélő CGI-monstra, hanem egy bugyután vicces, de mégis kifejezetten szerethető, balfasz ember-polip. (more…)
Damnation Alley (1977)
A hetvenes években még mindig a hidegháború árnyékában éltek az amerikaiak, így cseppet sem meglepő, hogy ezt a témát számtalan film és sorozat dolgozta fel és azóta is fontos kiindulópont lehet egy-egy alkotásnál. Jack Smight rendező sem gondolkodott másképp, rászabadította a szabadság földjére a kínok kínját, azaz a nukleáris katasztrófát, amit a nemzetek közti feszültségek miatt kellett elszenvedniük és természetesen csak kevesen élhették túl.
The Omega Man (1971) (Az omega ember)
Panaszkodhatunk a manapság túl gyakran, és az eredeti film után túl hamar érkező remake áradat miatt, az ilyen korai újrafeldolgozások régen sem számítottak ritkaságnak. Vincent Price 1964-ben szerepelt az I Am Legend első filmváltozatában, alig 7 éven belül pedig a stafétabotot máris átvette tőle a már akkor legendának számító (A majmok bolygója és a Ben Hur már elkészült) Charlton Heston egy újabb, az előzőnél jóval több társadalomkritikával megtűzdelt egyszemélyes túlélőhadjáratban. (more…)
Hell Comes to Frogtown (1988) (Békaváros)
Poszt-apokaliptikus történetünk a nukleáris és biológiai csapások utáni USA-ban játszódik, ahol a vezetést a nők ragadták magukhoz, és ha ez még nem lenne elég, az emberi faj durván a kihalás szélére került. Ezért aztán nem véletlenül élvez prioritást a szaporodás szempontjából roppant fontos termékeny női egyedek védelmezése, szinte bármi áron. Hulljanak hát a mutánsok! (more…)
2019 – Dopo la caduta di New York (1983) (2019: After the Fall of New York)
Olaszországban már-már bevett szokássá vált, hogy egy sikeres amerikai film megjelenését követően celluloidra dobják a saját verziójukat. Jelen esetben a fő szálat Carpenter Escape from New York-ja szolgáltatta. Azért nem ilyen egyszerű a helyzet, mivel nem egy szimpla talján remakeről van szó, hanem (nem annyira meglepő módon) egy olyan alkotásról ahol lépten-nyomon amerikai kedvenceinkből összelopott jelenetek köszönnek vissza.
Neon City (1991)
Bár a film címe Neon City, legkevésbé szól az említett városról, sokkal inkább szól az oda vezető útról és az oda utazó emberekről…
Doghouse (2009)
A brit horrorkomédiáknak megbecsült helye van a műfajon belül, lehet szeretni vagy utálni, de nagyon egyedi látásmódot képviselnek. Jake West pedig nem új a szakmában, hiszen elég csak az Evil Aliensre gondolni, őrületes agymenésével örökre beírta magát a filmtörténelem ezen lapjaira. Most pedig kicsit bővebben kitérek arra, vajon négy évvel később sikerült-e megismételni a sikert.
Chernobyl Diaries (2012) (Ideglelés Csernobilban)
1986. április 26.-án felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora, aminek hatására, többek között az erőmű munkásainak és azok családtagjainak otthont adó Pripjaty városát is evakuálni kellett, hátra hagyva egy szellemvárost, ahol többé-kevésbé még most is ugyanúgy néz ki minden, mind anno a Szovjetunió utolsó éveiben. Hat fiatal turista érkezik ide, akik kénytelenek rájönni, hogy Ukrajnában nagyon hirtelen sötétedik!
Amphibious 3D (2010)
Angkara Murka! Neeeem, ez nem egy tajvani cipő márka neve, mégcsak Harry Potter sem ezt használja pubertás kori fantáziáinak materializálásához, egyszerűen egy varázsige, amivel tengeri skorpiót lehet megidézni. Egy bazi nagy, óceánjáró méretű skorpiót.
Blade (2011)
Bár nem vagyok egy kimondott anime-fan, viszont Penge az egyik kedvenc képregény karakterem, így hát nem volt kérdéses, hogy ezt a sorozatot nekem látnom kell. Le is daráltam a 12 részt (epizódonként nettó 20 perc plusz intro/outro) húzóra és nemhogy nem csalódtam, sőt: rohadtul tetszett! Szóval ha kicsit is csíped az animációs- vámpíros- mutánsos- lövöldözős- kardozós- vérben ázós filmeket, vagy akár ezek közül bármelyiket, akkor ezt pont neked való!
Mutants (2009)
Ilyen középszerű és abszolút elcsépelt címmel, mint Mutánsok már az elején felmerülhet a kérdés, hogy ugyan már mit várjunk tőle, hiszen a témát már vagy ezerszer körberágták. Enyhe iróniával a 28 nappal később francia változatának is nevezhető moziban egy csúnya vírustól eltorzult küllemű, ámde emberszerű lények (és kivételesen nem agyra gusztáló zombik!) garázdálkodnak egy csendes hegyvidéki tájon, hogy minél előbb levadásszák kórházban ragadt szerelmespárunkat… Ha még mindig nem sikerült felkeltenem a figyelmeteket, akkor csak annyit mondok, van olyan jól sikerült újhullámos darab, mint az Inside, Martyrs vagy La Horde! (more…)
Az oldalon található kritikákban és hírekben látható előzeteseket és filmrészleteket a 18 év alatti olvasóinknak nem ajánljuk.




Legutóbbi hozzászólások