Magyar Horror Hírportál

démon” címkéjű bejegyzések

Dark Skies (2013) (Sötét égboltok)

darkskies_thumbA kilencvenes években volt nagy divatja a földönkívüliek általi elrablásoknak – akkoriban kismililó ilyen esetről olvashattunk az újságokban, vehettük kézbe az eltérítettek által írt könyveket, tematikus köteteket, de a médiában is rendre előkerültek a hivatalos és nem hivatalos ufó-kutató csoportok ténykedései. Aztán a kétezres évekre eltűntek a köztudatból, sőt maga az egész ufó-jelenség is valahogy megfakult, talán mert kihunyt az újdonság varázsa, emellett szinte már annyira beleépült a köztudatba, hogy senkit sem érdekelt különösebben. Filmünk is egy ilyen rejtélyes esetet dolgoz fel, modernizált formában – mindehhez pedig a Paranormal Activity, az Insidious, és a Sinister producerei bábáskodtak, ami azért jelent valamit. (more…)


La chiesa a.k.a. The Church a.k.a. Demon Cathedral (1989) (Démonok temploma)

church_thumbDario Argento tollából származó, Michael Soavi által rendezett alkotásunk érdekessége, hogy az olasz helyszínek mellett Hamburgban és Budapesten is forgattak – ez utóbbi ékes bizonyítéka az az éjszakai jelenetsor, amikor áthajtanak a kivilágított Lánchídon. Bár filmünket nem csak ez utóbbi, lokálpatriotista tényező miatt érdemes megtekinteni. (more…)


Evil Dead (2013)

evil dead 1Mikor meghallottam, hogy egyik kedvenc filmem is erőszak áldozatává válik egyszerre voltam szomorú és dühös. Ezért sem trailert, interjút, képeket nem néztem meg. Azonban néhány dolog így is a fülembe jutott, pl. a főszereplő neme, és a plakát. Ez a két tényező elég volt ahhoz, hogy a stábot „megátkozzam”. Ennek ellenére azért kötelezőnek éreztem, hogy az elsők között lehessek akik szélesvásznon nézhetik.
(more…)


Succubus: Hell Bent (2007)

Succubus_thumbOldalunkon eddig valamiért hanyagoltuk ezt a középkori legendákból és hiedelemvilágból eredeztethető érzéki női démont, akinek specialitása, hogy alvás közben létesít szexuális interakciót bizonyos kiválasztott személlyel, ily módon csábítva el őt. (Hogy azért a hölgyek se unatkozzanak, ennek a természetfölötti entitásnak természetesen van férfi párja is, ő az incubus.) (more…)


The Amityville Horror (2005) (A rettegés háza)

amityre_thumbIgaz, hogy kissé sokáig vártam az Amityville remake megnézésével és a cikk megírásával, de mentségemre szóljon, Hollywood ugyanezen az állásponton volt a sorozattal kapcsolatban. A Dollhouse után, ami szinte beleerőszakolta az Ocean Avenue 112-t a meglehetősen középkategóriás történetbe, majdnem egy évtized telt el, mire valaki ismét úgy érezte, érdemes foglalkozni az Amityville Horrorral, és újra feldolgozta az eredeti, 70-es években készült részt. (more…)


Amityville: Dollhouse (1996) (Amityville: Ördögi játék)

amitydoll_thumbNyolc rész. Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy az Amityville sorozat legutóbbi felvonásai tényleg akkora hatalmas anyagi sikert hoztak volna a stúdiónak, hogy akadályok nélkül eljutottak a nyolcadik részig. Komolyan voltak emberek, akik az utóbbi 3-4 részt megvették és szerették is? Bár az őszintét megvallva, egy kicsit hálás vagyok nekik, a Dollhouse ugyanis legalább pár fokkal jobb a legutóbbi folytatásoknál, és így fogjuk rá, “méltó” módon zárta le a klasszikus, remake előtti Amityville szériát. (more…)


Adam Chaplin (2011)

Az olasz illetőségű Emanuele de Santi (író, rendező és egyben főszereplő) szerény költségvetésből készült trash-be hajló gore-horrorját a japán trancsírozós mozikból már ismerős agyatlan végtagcsonkolások és az ezeket követő millió liter vért spriccelő kombója uralja, azonban technikai szempontból szinte kifogástalanul működik ez a mészárlós revenge sztori.  (more…)


The Possession (2012) (Démoni doboz)

A remek előzetesnek köszönhetően vártam, hogy megnézhessem ezt a gonosz kislányos, démoni megszállottság körül forgó alkotást. Az olyan húzónevek jelenléte, mint a (többek közt a) Supernaturalből ismert Jeffrey Dean Morgan és A főnök Kyra Sedgwick-e  is megnyugtató tényező volt. A tovább utáni barokkos körmondataimból kiderül, hogy valóban érdemes-e szélesvásznú, vagy egyáltalán bármilyen formátumú megtekintésre?

 

(more…)


Horns – Harry Potter lepaktál a Sátánnal

Daniel Radcliffe a The Woman In Black után újra horrorban fog szerepelni. Az USA-ban 2013-ban fogják bemutatni a Horns-t, ami az író Joe Hill regényén alapszik. (more…)


Inkubus (2011)

Virtuálisan szeretnék kezet rázni az amerikai filmipar mainstream és underground képviselőinek színe-javával: elértük azt a pontot, amikor már semmi sem lehet garancia egy film sikerére, az anyagiak iránti szükség uralkodik mindenen, elfelejthetjük a szar és a zseniális fogalmát, a sikeres és a veszteséges kezdi átvenni a helyüket. Akinek nem inge, az remélem, nem veszi magára, de ők sem tagadhatják, ez a jelenlegi helyzet. Nem garancia a nagy költségvetés, az ismert rendező, de még az olyan kultuszimádatnak örvendő színészek sem, mint Robert Englund. Utóbbira remek példa az Inkubus is, ami számomra a tavalyi év egyik legjobban várt filmje volt, de most, hogy végre sikerült is megnéznem, talán életem egyik legnagyobb és legfájdalmasabb pofára esésének bizonyult. (more…)


The Boneyard (1991)

Bár jelen cikkem tárgya már a kilencvenes évek alkotása, eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy körülbelül 93-ig készültek olyan filmek a műfajban, amik hangulatukban bátran az előző nagy évtizedhez köthetők. Nincs ezzel másképp James Cummins filmje sem, ami egy kicsit másabb aspektusból közelít a zombis témára, amit a következőkben szeretnék kicsit bővebben kifejteni.

(more…)


Hellboy Animated: Sword of Storms (2006)

Remélem Hellboy-t nem kell bemutatnom senkinek. Mike Mignola közkedvelt képregénye alapján készült már két élőszereplős mozi, melyek megjelenései között napvilágott látott két egész estés animációs film is, nevezetesen a Sword of Storms 2006-ban és a rá következő évben a Blood and Iron. Mindkettő producerei között megtaláljuk Mignolát és a mozifilmeket rendező Guillermo del Toro-t is, a főbb karaktereknek pedig szintén a filmváltozatokban közreműködő színészek kölcsönözték a hangjukat, úgy mint Ron Perlman, Selma Blair és Doug Jones.

(more…)


Sometimes They Come Back… Again (1996) (Kárhozottak)

Nem kell ahhoz hatalmas King fanatikusnak lenni, hogy realizáljuk a tényt, miszerint István Királyunk regényeiből adaptált filmek ritkán sikeresek, ezt még tovább gondolva pedig megállapíthatjuk, hogy egészen kis százalékban tudják visszaadni az eredeti történet hangulatát. Ezeken túl már csak egy keservesebb tendencia ismétlődik újra és újra, amikor egy pocsékul sikerült filmről akarnak lehúzni még (egy vagy) több bőrt… (more…)


Blood: The Last Vampire (2000/2009) (Vér: Az utolsó vámpír)

Ebben a történetben azon különleges eset állt elő, amikor Saya, az utolsó (igazi) vámpír egy titkos kormányszervezetnek végzett küldetésekben írt emberi vérrel táplálkozó, denevérszerű démoni teremtményeket. Az eredeti anime rövidfilmből készült már manga sequel, két anime sorozat (egy 50 részes folytatás és egy 12 részes spin-off) videojáték és egy egész estés élőszereplős változat. Én most ez utóbbiról és természetesen az eredeti animéról ejtenék pár szót a továbbiakban. (more…)


Night of the Demons (2010) (Démonok éjszakája)

Ha manapság már mindenből elkészül az újrázás, vajon miért pont egy olyan viszonylag ismert és sikeres sorozat maradt volna ki a nagy leporolásból, mint a Démonok éjszakája? Adta magát minden, a mai ízlésnek megfelelően végletekig eltúlozható brutalitástól a Halloween party nyújtotta random szoftpornó lehetőségekig, gyakorlatilag az alapanyag olyan szinten kínálta fel magát, mint a miniszoknyás-tangás-mélydekoltázsos pincérnő, aki az étteremben kissé szokatlanul sokat hajolgat elejtett dolgok után. Azonban a végeredményben végül nem (csak) ilyen dögös csajok kínálgatták magukat, hanem Edward Furlong is, több kiló felesleggel, és drogfüggősége igen élénk nyomaival… (more…)


Paranormal Activity 3 (2011)

Egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy erre a történetre szüksége volt a világnak, de volt, aki szerint egy trilógiára való szemétdombot is össze lehet kapirgálni hozzá. Katie és Kirsty gyermekkorába kalauzolnak minket a készítők, így egy ’80-as években játszódó előzménysztorinak örülhetünk. Oren Peli több ijesztgetést és hatásosabb trükköket ígért, nézzük meg a tovább után, hogy mennyi valósult meg belőle!
(more…)


Night of the Demons 3 aka. Demon House (1997) (Démonok éjszakája 3)

Amennyire nem gondoltam, hogy a Démonok éjszakájának lesz folytatása a felemás első rész után, pont annyira reménykedtem egy frenetikus harmadikban a kedvencemmé avanzsált második miatt. Ez az, ami ostoba és naiv hiba volt. Ha egy filmet a mozikat megkerülve csak VHS-re hoznak ki, már akkoriban sem számított túl jó előjelnek, az pedig, hogy alapból még a címet is megváltoztatták, már pláne nem. A gyanúm pedig, miszerint ez a film a fenti információk alapján akkora fos lesz, hogy a sz*r a hangfalaimon fog kicsorogni, kis túlzással sajnos be is igazolódott. (more…)


Paranormal Activity 2 (2010) (Újabb parajelenségek)

Ha valami sikeres lesz, muszáj folytatni. Már előre borzongtam a gyönyörtől, hogy kígyót-békát kiálthatok rá, de sajnos a Paranormal Activity előzménysztorijának készült Újabb parajelenségek még mindig a nézhető és szórakoztató kategóriába esik. Na de várjuk ki az októbert, ami egy harmadik epizóddal fog megörvendeztetni minket, hiszen nem járja, hogy szabadon kóboroljon 3 túlélő is. (more…)


Paranormal Activity (2009)

Sem az izraeli termékek, sem a szellemes horrorok nem a szívem csücskei, a filmet övező hype pedig még ellenszenvesebbé tette számomra ezt az alkotást. Ma viszont sikerült leülnöm 2009 legjobbnak és legfélelmetesebbnek kikiáltott horrorja elé. Bármennyire is imádnám lehúzni ezt a full amatőr ál-dokumentumfilmet, sajnos mégsem tehetem. (more…)


Blood – The Last Vampire (2009)

A Szentjánosbogarak sírja az egyik kedvenc filmem, a Ghost in the Shell-t is imádom és a Ninja Scrollban is tetszik, amikor a kőember megdugja a nőt. Ezt leszámítva nem vagyok túl nagy anime-rajongó, de az internet pont azért jó, mert mindenféle hülye írhat rajta válogatott baromságokat (ezt ki is használom). Persze fikázni nem fogom a stílust, mert egyrészt bajom nincs vele, másrészt tudom, hogy a hard-core anime fanatikusok (akiket egyébként tisztelek) ellenkező esetben szamuráj karddal vágnák le a tökömet, tőlük pedig azért tartok kicsit. (more…)


Drag me to Hell (2009) (Pokolba taszítva)

Temető, magasban repkedő vicsorgó démonok, röpködő szemgolyók… mi ez, előgyakorlat az új Evil Dead-hez? Még akár az is lehet, a Gonosz halottak ugyanis remake és új folytatás formájában is ott lapulnak már az asztalfiók mélyén, talán nem is olyan mélyen. Mindenesetre a kultsorozat alkotója ismét a horror műfajhoz nyúlt, a Pókember széria óta rendezőként először és bebizonyítja nekünk, hogy a horrorfilm készítés olyan, mint a kerékpározás és a dugás: ha egyszer belejön az ember, utána nem lehet elfelejteni (erről azért ne Tobe Hoopert kérdezzétek meg). (more…)