Na, akkor nézzük a számokat!
Mostanra már talán mindenki felocsúdott a bejgli és alkohol okozta kómából, kialudta az éves fáradalmait és visszatért a jól megszokott kerékvágásba. Remélem senkinek sem sikerült idén felgyújtania a karácsonyfát, sem magára borítani a hűtőt a hajnali nassolás reményében tett lázas igyekezetében. Nos, ha mindenki megvan, akkor tekintsük át az elmúlt évünket számszerűsítve; Mi is történt a Cinegore-on 2011-ben?
A Thematic Week of Trash
Merry Xmas Everyone!
Elérkeztünk az év utolsó hetéhez, és cikkíró kollégáimmal úgy döntöttünk, emlékezetessé tesszük számotokra a szilveszteri készülődést. Az elkövetkező héten egészen december 31-ig csak olyan filmekről, könyvekről, képregényekről fog cikk kerülni az oldalra, amelyek megtekintése, olvasása után az ember száján egyetlen szó tud csak kiszaladni (már ha az agya nem olvadt le addigra): “Bizarr”. Tehát lesz itt minden az élőszereplős kínai Street Fighter adaptációtól kezdve gonosz mézeskalács emberig, minden olyan anyag, ami eddig a tarsolyunkban volt, de olyannyira elakadt tőle a szavunk, hogy egészen mostanáig képtelenek voltunk írni róluk. Egyben ez lesz az első tematikus hetünk is (tehát egy héten keresztül csak egy téma az oldalon), amin már régóta törjük a fejünket, ha elnyeri a tetszéseteket, több hasonló is lesz majd jövőre.
Jó szórakozást és Boldog Karácsonyt!
Zoo_Lee
Kedves Olvasók!
Nem titok, hogy mielőbb fejleszteni szeretnénk az oldal tartalmát, hogy ily módon egy még színesebb arculattal járuljunk hozzá a horror műfaj iránti rajongáshoz. Emiatt szeretnénk kérni a Ti segítségeteket, előre is köszönjük!
Egyéb ötleteket, tippeket vagy javaslatokat pedig várjuk címünkre:
cinegore@googlegroups.com
Szerkesztőségi bejelentés
Kedves olvasóink!
Az elkövetkező héten két okból is ünnepelni fog a Cinegore szerkesztősége. Egyrészt már csak alig egy hét választ el minket a Halloweentől, ami (remélhetőleg) minden horrorfilmrajongó kedvenc ünnepe, másrészt eyescream kolléga bemutatója a John Carpenter-féle eredeti Thingről ördögi egybeesésként a 666. postunk volt az oldalon. Ennek örömére, hogy megünnepelhessük hosszas fennállásunkat (az oldal elődje, a Harvester már a kilencvenes évek végén publikált horrorbemutatókat azóta legendássá vált cikkíróktól), ahogy arra már Miskei is utalt, az elkövetkező héten megamaratont rendezünk, és minden nap három-négy új horrorbemutatóval fogunk kedveskedni számotokra. Remélem tetszeni fognak a cikkek, és kellemes tökfarigcsálást kívánok minden érintettnek!
Zoo_Lee
Tagságbővítés
Hello!
Zoo_Lee vagyok, a Cinegore cikkírói részlegének adminja. Az oldalra folyamatosan keresünk új tagokat, hogy még több cikket prezentálhassunk még gyakrabban az olvasóink számára. Ha úgy érzed, hogy szívesen írnál havonta 2-3 cikket az oldalra kedvenc horror vagy bizarr kategóriás filmjeidről, küldj egy próbacikket a zzllee@citromail.hu címre, cikkíró pályázat tárggyal. A beküldött anyagot végig fogom olvasni, és ha tetszik, máris fel vagy véve. Hogy ezután mi lesz, az pedig már csak rajtad áll. Rengeteg horrorfilm készül egy évben, szutyokból meg még több, úgyhogy szívesen fogadunk minden lelkes jelentkezőt, hogy segítsen értékelni azt a folyamatosan növekvő filmhegyet, amit elméletileg az oldalunknak kategorizálnia és minősítenie kellene. Ne habozz!
Oldal update
Bár amikor reggel végignéztem azon a hatalmas termésen, ami a Harvester fennállása óta megmaradt az archívumunkban, magam sem hittem volna, hogy valaha végezni fogok, azonban szombati napom jelentős részét feláldozva elkészítettem a cikklistát, amit az oldal felső részén találhattok, és tartalmazza összes eddigi kritikánkat a Rare Exports-ig bezárólag. Az oldalnak ez a funkciója több mint fél éve nem működött, nem kevés nehézséget okozva ezzel íróinknak és olvasóinknak is. A továbbiakban bizonyos időközönként (két hét, egy hónap – a cikkek mennyiségétől függ) ezt automatikusan frissíteni fogom, hogy így kategóriákkal való szöszmötölés, és maratoni lapozások nélkül is áttekinthető legyen összes eddigi alkotásunk.
Zoo_Lee
Üdvözlet ismét!
Üdvözlök mindenkit a Magyar horror hírportál új oldalán, mely igyekezni fog hasonlóan adagolni a kritikákat és minden egyebet, ahogy eddig is megszoktuk. A váltásról nem szeretnék semmit közölni, elégedjünk meg annyival, hogy technikai gond miatt muszáj volt ezt meglépni. Bízom benne, hogy ez nem vette el a kedvet a további böngészgetéstől.
Minden jót
Plendil
Az oldalon található kritikákban és hírekben látható előzeteseket és filmrészleteket a 18 év alatti olvasóinknak nem ajánljuk.




legutóbbi hozzászólások