Zombi: La Creazione aka Zombies: The Beginning (2007) (Zombik: A teremtés)
Bruno Mattei garantáltan szemsikolyt okozó alkotásában nem egyebet, mint James Cameron A bolygó neve: Halál című akció/horror/sci-fi klasszikusát másolja, csak most a bolygó egy szigetté vált, az alieneket élőhalottak helyettesítik, a xenomorfok pedig – most kapaszkodjatok!! – zombi-bébik, mindezt olyan alantas és blőd módon készítve el, hogy a pojácáskodásnak nincs határa!! (tovább…)
Gakuen mokushiroku a.k.a. Highschool of the Dead (2010)
Az igazat megvallva sosem voltam egy nagy manga- és animefan, pláne nem tudorja ezeknek a műfajoknak, de úgy vagyok vele, hogy nem zárkózok el semmi elől, ami első ránézésre jónak tűnik. Márpedig a Highschool of the Dead igencsak annak tűnt. Annál is inkább, mert a 2006 és 2008 között futott mangán alapuló animesorozat a klasszikus zombis témát dolgozza fel, így egy próbát már mindenképpen megért és abszolút nem is csalódtam benne; van itt minden, ami kell: zombik, cicik meg zombik meg cicik meg némi humor is, ja igen, meg zombik és cicik 
Vampire Hunter D: Bloodlust (2000) (D, a vámpírvadász – Vérszomj)
Yoshiaki Kawajiri horror-akció-cyberpunk műfajokat ötvöző egész estés animációjában a távoli jövőbe csöppenünk, egész pontosan abba az időben, amikor Földünket ellepték a vérszívók, de nem kell aggódni, mert főhősünk, D – egy félig ember félig vámpír, mondjuk úgy: dhampir – egyike a leghíresebb fejvadászoknak… (tovább…)
Dante’s Inferno: An Animated Epic (2010) (Dante pokla)
Dante Alighieri Isteni színjátékának klasszikusa az ezredfordulón túl is meglehetős népszerűségnek örvend, nem utolsó sorban, mint ihlető forrás. 2005-ben előbb a brazil Sepultura készítette el a pokolra szállás metálosított változatát Dante XXI címmel, majd 2010-ben szinte egyszerre jelent meg brutális számítógépes horror-játékként, illetve a cikkem alanyát képező egész estés (ugyancsak bizarr) animációs filmként. (tovább…)
Hellboy Animated: Blood and Iron (2007)
Na gyerekek, erre mondom én azt, hogy aki kicsit is szereti a képregényeket, az animációs filmeket, a szellemes-vámpíros-szörnyes-boszorkányos-démonos kaszabolós-csihipuhiós sztorikat vagy csak úgy általában a fantasy és/vagy a horror bármilyen formáját, annak remek kikapcsolódást nyújthat eme nagyszerű Hellboy történet. Mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást, annál is inkább, mert a sztorinak magyar vonatkozása is akad, méghozzá nem is kevés.
Dead Space: Aftermath (2011)
Az izgalmas és korrekt első részt követően az alkotók egy folytatással próbálták újra űrbéli horrorkodásra csábítani a kedves nézőket. Abból a helyzetből indultak ki, hogy már nyilván mindenki ismeri az első részben lezajlott ősi tárgy elmozdításával kapcsolatos szörnyinvázió történetét, és ezt most némiképpen felülírva próbáltak hozzá egy újabb epizódot csatolni… (tovább…)
The Chronicles of Riddick: Dark Fury (2004) (Riddick – A sötét düh)
A két Riddick film közötti kisebb űrt hivatott átívelni ez a fél órás rajzfilm, mely pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a Pitch Black befejeződött és az űrkaland egy újabb minieposzát tárja elénk. A rendezést Peter Chung vállalta magára és igen komoly animációs múlttal a háta mögött igyekezett eleget tenni a rajongóknak és az egyszeri nézőnek egyaránt.
Dead Space: Downfall (2008) (Dead Space: Holt tér)
Ugye ismerős a sztori: emberek egy mindentől távol eső idegen bolygón egy elfeledett „dologra” bukkannak, ami aztán az űrhajóra kerülve előbb érdekfeszítő hallucinációkat okoz, majd egyre-másra csökkenti le a legénység számát, mi pedig nőnemű főhősünket követve azon izgulunk, hogy mielőbb végezzen ezekkel a félelmetes lényekkel… (tovább…)
Hellboy Animated: Sword of Storms (2006)
Remélem Hellboy-t nem kell bemutatnom senkinek. Mike Mignola közkedvelt képregénye alapján készült már két élőszereplős mozi, melyek megjelenései között napvilágott látott két egész estés animációs film is, nevezetesen a Sword of Storms 2006-ban és a rá következő évben a Blood and Iron. Mindkettő producerei között megtaláljuk Mignolát és a mozifilmeket rendező Guillermo del Toro-t is, a főbb karaktereknek pedig szintén a filmváltozatokban közreműködő színészek kölcsönözték a hangjukat, úgy mint Ron Perlman, Selma Blair és Doug Jones.
Bad Ass (2012) (Tökös csávó)
Az elmúlt közel harminc év kitartásának gyümölcse úgy tűnik, beérni látszik Danny Trejo számára; egyre több pozitív- és ami fontosabb, egyre több főszerepet kap mostanában. Az áttörést mint tudjuk a 2010-es Robert Rodriguez-féle Machete főszerepe hozta el számára, melyben egy a kemény, de érző szívű karaktert formált meg. A nemrég megjelent Bad Ass-ben szintén a gyengék védelmére kel, mint a nép egyszerű fia, s ezzel rövid idő alatt óriási ismertségre és elismerésre tesz szert; az emberek hősként ünneplik úton-útfélen.
Dylan Dog: Dead of Night (2011)
A világhírű Tiziano Sclavi képregényéből készült történetben Dylan Dog, a visszavonult paranormális nyomozó kénytelen újra vámpírokkal, farkasemberekkel és zombikkal szóba állni, hogy meglelje a Belial szívének nevezett okkult ereklyét, amely rossz kezekbe kerülve bizony világvégét is jelenthet! (tovább…)
Captain Berlin vs Hitler (2009)
A címből már nyilván kitalálhattátok, hogy amit ezek után következik, azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehet normálisnak nevezni. Jörg Buttgereit ugyanis nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy egy színpadi előadás keretében hozza össze Führer gondolkodó szervét Draculával, Ilse nevű fanatikus követőjét pedig egy nemzeti szuperhőssel. Mindezt pedig képregényekre jellemző vizualitással, törpe narrátorral és megannyi fizikai fájdalommal kísérve! Szóval a mega-agyf*sz garantált!! (tovább…)
The Bleeding (2009)
Kőkemény főhős, csini csajok, fasza kocsik, alkoholista pap kovbojkalapban, vámpírok, közelgő világvége, lövöldözés, robbantgatás, aztán ugyanezek tetszőlegesen variálva féltucat ismert névvel, szigorúan videóra. Csak a szokásos.
Red State (2011)
Kevin Smith filmjei messze híresek a szókimondásukról és bár Mr. Smith eddig leginkább a komédia kategória berkein belül tevékenykedett, volt már rá alkalom, hogy oda-odamondogatott (főleg) a keresztény egyháznak, sőt, a Dogma című filmje teljes egészében egy nagy kövér fricska volt a Vatikán számára és akárki akármit mond, szerintem baromi mókás volt. A Red State ezzel szemben az inkább elvakult fanatikus hívőkről szól, de ez esetben Smith egy cseppet sem volt vicces kedvében.
The Revenant (2009) (Hé, haver, hol a hullád?)
Az eddig csak speciális effektekért felelős D. Kerry Prior (A mélység titka, Az elnök különgépe) második rendezésében – az első amúgy nemrég szerepelt itt nálunk, Zombie Roadkill címmel – egy háborúban meghalt katona tér vissza vérszívó zombiként, hogy amolyan laza horror-vígjátékos poénokkal üsse el az időnket. Felemás sikerrel. (tovább…)
Return to the Batcave: The Misadventures of Adam and Burt (2003) (Én vagyok a Batman)
Tim Burton a gótikus fantasy fenegyereke volt annyira perverz, hogy jó tíz éve elkészítette a világ hivatalosan is legrosszabb rendezőjének, Edward D. Wood Jr.-nak az életét és munkásságát bemutató filmjét, ami aztán a közönségsiker mellett két Oscart és egy Golden Globe díjat is kapott. Talán ez adhatta az ötletet, hogy miért is ne hozzanak tető alá valami hasonlóan hommage szintű dolgot az egykori Batman sorozat még élő sztárjaival… (tovább…)
Bunraku (2010)
Na, ez megint egy olyan film, amit ha megpróbálsz komolyan venni, esélyed sincs rá, hogy élvezni tudd; mire a végére érsz, belefáradsz az anyázásba meg a hőbörgésbe, pedig ez egy klassz film. Tudod mit? Nem is film. Vedd úgy, hogy egy élőszereplős képregényt látsz és ne legyenek elvárásaid, akkor tuti tetszeni fog ez a könnyed kis fantasy, mely egyaránt bővelkedik akcióban és ismert arcokban, a látványvilága pedig ha nem is teljességgel egyedi, de mindenképpen üdítően hat manapság. (tovább…)
Underworld: Awakening (2012) (Underworld: Az ébredés)
Az eredeti Underworld örökös kedvenceim egyike. Minden benne van, amitől egy egyszerű akciófilm hihetetlenül látványos és király lesz, egyetlen aprócska hibája, hogy a vérfarkasok külseje nem igazán tetszik. Ennek nyitva hagyott befejezését követően jött a folytatás, az Evolution, ami látványban nem marad el elődjétől, ám a cselekménye már korántsem olyan érdekes. Szerencsére a bazinagy főlycan, a denevérré alakuló ősvámpír és minden halhatatlan atyjának felbukkanása kárpótol ezért a hiányosságért. Ezeket követte a Rise of the Lycans, ami az addigi akció-horrort átvitte a dráma irányába. Ez a nulladik epizód elég nehezen befogadható elsőre, de másodszor már marhára tetszett, mert a szereplők kapcsolataira helyezi a hangsúlyt a harc helyett. 2012-ben pedig megérkezett a negyedik rész, ahová a legjobban bevált módszert alkalmazva visszahozták az eredeti hősnőt és a kitalálók egyikét, ők pedig beleadtak apait-anyait! Hogy hogyan sikerült a művük? Ha érdekel, kattints a továbbra! (tovább…)
Transmorphers: Fall of Man (2009) (Transmorphers – Robotinvázió)
Az eredeti Transformers filmekkel bizony úgy vagyok, mint az egyszeri ember a mekis (műanyag) kajával: vagyis szép, jó meg minden, de köszönöm, ha lehet, legközelebb inkább hazai szendvicset ennék. Viszont a népek kajálják, mint állat. Így aztán szinte kihagyhatatlan alapanyagnak bizonyult Michael Bay bácsi trilógiává bővült epic sci-fi akció-mozija, már ami az Asylum-ot illeti… (tovább…)
Maximum Overdrive (1986) (Maximális túlhajtás)
Hollywood már a kezdetek óta szeret irodalmi alapanyagból dolgozni, mert így csak annyi dolguk van a filmeseknek, hogy a már bejáratott, sikeres sztorikat adaptálják az ezüst vászonra. Viszont mindig akad egy-egy író, aki megelégeli, hogy a mozgóképes bandák mit művelnek a munkáival és a sarkára áll, hogy na, majd ő most jól megmutatja nekik, hogy kell ezt csinálni. A nézőben fel is merül, hogy micsoda remek alkalom az ilyen, hiszen ki más tudná jobban megmutatni nekünk az egyes történeteket a maguk legteljesebb mértékében, ha nem az, aki kitalálta őket? De sajnos a gyakorlatban a kiváló írók nem bizonyulnak kiváló filmrendezőknek. 1986-ban ez beigazolódott Stephen Kingről is, akinek máig egyetlen rendezése a Maximális túlhajtás, ami azonban nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket… (tovább…)
Blade (2011)
Bár nem vagyok egy kimondott anime-fan, viszont Penge az egyik kedvenc képregény karakterem, így hát nem volt kérdéses, hogy ezt a sorozatot nekem látnom kell. Le is daráltam a 12 részt (epizódonként nettó 20 perc plusz intro/outro) húzóra és nemhogy nem csalódtam, sőt: rohadtul tetszett! Szóval ha kicsit is csíped az animációs- vámpíros- mutánsos- lövöldözős- kardozós- vérben ázós filmeket, vagy akár ezek közül bármelyiket, akkor ezt pont neked való!
Endhiran (2010) (Robot)
Az igazat megvallva – néhány röhejesnek tűnő Youtube-részlet kivételével – eddig még egyetlen indiai filmet sem volt szerencsém megtekinteni, pedig Bollywoodban aztán évente annyi mozgókép készül, mint ahány FILA táska kelt el tavaly nálunk, hogy e rendkívül árnyalt hasonlattal éljek. Cikkem tárgyát képező gigantikus költségvetéssel készült mozi olyan brutális műfaji keveréket ad a felkészületlen nézőnek, hogy az három órán keresztül csak tátja a száját, hogy ezek az indiaiak mikre nem képesek… (tovább…)
Alien-összefoglaló
Egy legendás szörnyeteg útja az űrben, vagy egy legendás hősnő harca az ikonikus bestia ellen. Nagyjából ezzel össze lehetne foglalni az Alien-kvadrológia történetét, amiben jó 300 éven keresztül figyelhetjük Ellen Ripley-t (Sigourney Weaver), ahogy becsületes emberként, anyaként, harcosként, nőként vagy éppen különös képességekkel felruházott lényként veszi fel a küzdelmet az életére (és szerettei életére) törő bestiákkal. Aztán a földönkívüli óriásbogarak évekkel később újabb méltó ellenfelekre bukkantak a nem kevésbé híres Predatorok személyében, akikkel eddig két alkalommal mérték össze erejüket a mozivásznon. A továbbiakban összefoglalom az 1979-től 2007-ig megjelent hat Alien-filmet, avagy hogy hogyan lett a nyolcadik utasból egyszerű tucatrém. (tovább…)
Alien³ (1992) (A végső megoldás: Halál)
Ahogy A nyolcadik utas a Halálnál, a folytatásánál is nyitott maradt a befejezés, bár nem annyira nyilvánvaló módon. Ám az Aliens végén elmenekült trió (nő, férfi, gyerek) együtt akár egy család is lehetne, akik új életet kezdhetnének valahol, még talán egy kolóniát is alapíthatnának. Meg aztán micsoda nagyszerű harcos/idegen-ölő lehetne a kis Newtból, ha felnő, ha Ripley és Hicks is átadják neki a tudásukat… De sajnos erről ne is álmodozzunk, mert az Alien³-ban nyoma sincs ennek. Helyette megkapjuk az első rész kissé felnagyított másolatát, amit néhány morális problémával próbáltak súlyosbítani. Akit érdekel, hogy sikerült-e méltó módon továbbvinni Ridley Scott és James Cameron örökségét, az olvasson tovább! (tovább…)
Az oldalon található kritikákban és hírekben látható előzeteseket és filmrészleteket a 18 év alatti olvasóinknak nem ajánljuk.
legutóbbi hozzászólások