Blackout (2009) (Karácsonyi áramszünet)
Mikor már kezdjük rohadtul unni, hogy már megint itt egy elvadultan gonosz Mikulás, aki harmatgyenge (de inkább sokad-osztályú) ünnepi hangulatú poénokkal próbál szórakoztatni minket, miközben bestiális kegyetlenséggel hentel, terítékre kerül a horrorfilmes sablonok egyik kedvence, az áramkimaradás – ráadásul mindez szenteste, megfejelve egy toronyházban garázdálkodó szörnnyel. Lehet, hogy nem éppen tavasszal kellett volna nekiállnom (filmünk alkotói nyilván abban bíztak, hogy karácsonyi készülődés meg a szeretetben való tobzódás közepette ez milyen para lesz), bár így aktualitásától függetlenül is elég ócska. (tovább…)
Sharktopus (2010) (Cápolip)
Míg a MegaShark vs. Gian Octopus Asylum gyöngyszem esetében a szörnyek egymás ellen harcoltak (ígérem, nem használom többet viszonyítási alapnak ezt a förmedvényt, legfeljebb csak minden mutáns-állatos filmek legaljaként), mostani mozinkban e két rettenetet egybemixelték, hogy ez a bizarr testfelépítésű, csápokkal rendelkező cápa akár a partra is ki tudjon menni, hogy étvágya úgy kívánja! Köszönjük SyFy! (tovább…)
Endangered Species (2002) (Veszélyeztetett faj)
Földönkívülis filmekben az a jó, hogy bárhogy kinézhetnek az élienek. Lehetek én is, vagy akár TE, aki most olvasod, hogy mit írok a földönkívülis filmekről, és vadul bólogatsz, mert IGAZ! Másik fontos dolog e témában, hogy milyen ördögi céllal jöttek (vagy jöttetek) e bolygóra; merthogy jóval nem, az is biztos. Végül, de nem utolsó sorban, hogy ki vagy kik azok a hősök, akik teljesen önzetlenül meg fogják menteni Földünket, hogy ez a szemét, minden hájjal megkent emberiség továbbra is élhessen… (tovább…)
Ticks aka Infested (1994) (Mutánsok)
Néha annyira elegem tud lenni a mostanában gyártott, unalomig ismételt, igénytelen direct-to-dvd fosoktól, hogy inkább megnézek egy nyolcvanas vagy kilencvenes, atomklisés B-mozit, amiben legalább a retro-hangulat magával ragad; meg amúgy is szeretek röhögni az akkori technikával készült szörnyeken, haha! Cikkem tárgya is egy ilyen megmosolyogtató, mutáns-állatos darab, ami még jóval a „mindent CGI-be” előtti korszakból maradt ránk. (tovább…)
Moscow Zero (2006)
Moszkva sok mindenről híres. Ismerjük a Kreml-t, Vörös teret, GUM áruházat, Lenint, de hogy a Vaszilij Blazsennij alatt ott lenne a pokol kapuja, arról mindezidáig mit sem sejtettünk. María Lidón rendezőasszonyság megmutatja, hogy ha az őrzők nem végzik rendesen munkájukat, démonok lepik el a földet. És ha ezek a szörnyű árnyak cirka 60 évvel ezelőtt szabadultak volna ki, nagy valószínűsséggel Joszif elvtárs nem csak a vörös csillag előtt hajtott volna fejet.
Mammoth (2006) (Mammut)
Nem tagadom, hogy megtekintése után számomra Yonggary lett a Minden Idők Örök Kedvenc Thrash-szörnye. Szinte azonnal belopta magát szőrös kis szívembe, annyira egy szemtelenül igénytelen retekség, hogy nem lehet nem imádni, hehe! Jóakaróim nem sokkal ezután hívták fel a figyelmemet, hogy ne ragadjak le túlságosan az előbb említett galaktikus csodánál, ugyanis találtak nekem egy hasonló kaliberű mega-iszonyatot, mely a rendkívül fantáziadús Mamut névre hallgat. Mondanom sem kell, hogy elvárásaimat mélyen alulmúlta… (tovább…)
Dühöngő majom (Furia Primitiva, 1988)
Mai napig tart a vita arról, hogy vajon melyik mozi csinált, a csoszogó, bamba zombikból turbó sebbeségbe kapcsolt, acsargó gyilkosokat, a Holtak hajnala remake vagy esetleg a 28 nappal később? A vita tárgya természetesen nem az évjáratok egyezőségén ment, hiszen egyértelmű a brit mozi készült előbb – csak hát ugye ott nem nevezték nevén a disznót, dűhkórósokról volt szó, és ugye az nem élőhalott. Persze arra senki nem gondolt, hogy Romero nem csak megreformálta a haitiről származó vudu által életre keltett néger rabszolgákat, hanem egyből az első jelenetben meg is futatta. Hiszen a nyitójelenetben, a temetős zombie bízony eszközt használ és ha nem is rohan, kocogni mindenféleképp elkezd. De ezenkívül is volt még egy film, ahol az emberek dühöngő élőhalottakká változtak, mégpedig tárgyunk alanya, a Dühöngő majom. Az évszám pedig 1988, ami ha jól sejtem kicsit előbb volt, mint 2004.
Yonggary aka Reptile (1999) (Yonggary – Az űrbéli szörny)
A borító tanulsága szerint ez a film egyszerre akció, sci-fi, fantasy és horror, bár szerintem kifelejtették a legfontosabb és egyben legdirektebb meghatározást, miszerint KURVASZAR. Ez pedig felettébb nagy hiba annak a szemszögéből nézve, aki ezt az egész koncepciót megpróbálja egy kicsit is komolyan venni, ugyanis lehetetlen!! Godzilla méltó vetélytársa feliratot szintén olvashatjuk – szóval nincs trash-rajongó, akinek ne jönne meg az étvágya ezek után! (tovább…)
Shapeshifter (2005) (Alakváltó)
Anno a koleszban bizonyos időközönként – minimum heti egyszer – össze szoktunk ülni azzal nem titkolt céllal, hogy retek (horror)filmeket nézzünk, és bizonyos mennyiségű itóka társaságában jót szörnyülködjünk rajtuk. A mindenkori, mondhatni örökranglistás helyezettek között (pl. Rottweiler a halálkutya, Yonggary stb.) kitüntetett helyen szerepel a következő, humán fogyasztásra teljesen alkalmatlan celluloidhulladék, melyet azt hiszem, elég nehéz lenne bármilyen szempontból is értékelni. (tovább…)
Sleepwalkers (1992) (Alvajárók)
Amikor ráakadtam erre a Stephen King nevével jelzett filmre, még nem gyanítottam semmi rosszat. Ezúttal kivételes módon nem István király egyik regényének adaptációjáról van szó, mint ahogy először azt hittem, hanem teljes egészében ő írta a forgatókönyvet, rendezni pedig az a Mick Garris rendezte, akinek már meglehetősen sok szar horror szárad a lelkén. Ez utóbbi tényt bizony intő jelként kellett volna kezelnem, de sajnos nem tettem. Helyette jól megjártam. Ilyen minősíthetetlen, minden tekintetben pocsék King-filmet régen láttam már (talán a Mángorló), úgyhogy óvva intelek benneteket bárminemű kapcsolatban lépni vele! (tovább…)
Carving Magic (1959)
Első kritikám nem tartozik sem a horror, sem a science fiction kategóriába, ám mégis van némi kötődése egyikükhöz. Hogy pontosan mi, azt majd ismertetőm végén mindenki megérti. Addig pedig dőljetek hátra és élvezzétek a késő ötvenes évek egyik műremekét. (tovább…)
The Fallen Ones (2005) (A múmia átka)
A múmia egyike azon szörny-archetípusoknak, amiket már a kezdetek-kezdetén felhasználtak az emberek ijesztgetésére, lásd a Hammer horrorok fénykorát. Néhány ezer éve békében pihennek sírjukban, néha felkelnek, ha valaki megbolygatja fekhelyüket, ösztönösen elintéznek pár, közelükben tébláboló statisztát, aztán kis idő múlva újra visszafekszenek – ez már csak így megy. (tovább…)
Bone Eater (2007) (Csontevő)
Ha kompromisszumok nélküli filmes fekáliáról van szó, az Intersonic-ra bátran számíthatunk, ő rögvest beszerzi, még csak különösebb kérlelés sem kell! Egyik válogatott borzalma ez az indiános, csontvázas-szellemes cucc, amivel nem terveztem különösebben foglalkozni, de (sajnálatos módon) a kezem ügyébe került, és a megnézést követő pár álmatlan éjszaka után végül is úgy döntöttem, hogy nem hagyhatom szó nélkül ezt a mega-moslékot; nehogy már valaki véletlenül ugyanazt átélje, mint én!! (tovább…)
The Feeding (2005) (Véres telihold)
Farkasemberes történetekben pont az a lényeg, hogy van az ártatlan áldozat, akit éppen rossz időben rossz helyen talál meg a szőrös fenevad, jól megharapja, ily módon megkapja a kórt, lassanként pedig elkezd változni – ez általában így szokás. Ebben a filmben érthetetlen módon pont ezt a részt hagyták ki, így a félig ember félig állat szörnyeteg helyett végig bohóckodó szarkupacokat kell néznünk… (tovább…)
Darkwolf (2003) (Vérszomjas Szörnyeteg)
Ritkán adódik, hogy hasonlóan mélyenszántó magyarázatot halljak egy filmben, mint a mostani förtelemben: hibrid farkasembereknek szaporodniuk kell a normál farkasemberekkel, hogy ily módon létrehozzák fajtiszta farkasemberek új generációját. Szexuális része rendben is lenne, állati ösztönök meg ilyesmi, csak azt nem tudom, hogyan?! Nyilván addig kefélnek majd, míg mindenki újra tiszta gént nem hordoz… (tovább…)
Attack of the 50 Ft. Woman (1993) (Az 50 láb magas nő támadása)
Hihetetlen kreativitásról tanúságot téve az óriási (űrből, tengerből, föld alól, másik dimenzióból stb. érkezett) mega-monszterek helyett ezúttal a gyengébbik nem egyenjogúságának teret engedve egy látszólag teljesen hétköznapi, ámde némiképpen frusztrált nőt nagyítanak hatalmasra, hogy a nyomokban erkölcsi mondanivalóval tuszkolják le a torkunkon ezt a sci-fit. (tovább…)
Toxic Avenger III – The Last Temptation of Toxie (1989) (Toxikus bosszúálló 3)
Toxie harmadik kalandjában bizony rossz útra tér, és az előző részben megismert Apokalipszis Vállalat szóvivője lesz, de csak azért, hogy mert így tudja megszerezni vak barátnője szemműtétjére való pénzt. Közben nem félnek egy kis önreklámtól sem, feltűnik az első részből az eredeti Melvin Junko, össze-vissza varázsolgat az ördög meg még egy csomó baromság, had ne soroljam… (tovább…)
Toxic Avenger II (1989) (Toxikus bosszúálló 2)
Leghíresebb Troma hősünk, a lúzer tütüszoknyás takarítóból vegyszerek hatására Toxikus Bosszúállóvá vedlett Melvin Junko Tromaville-ből egyenesen Japánba utazik, hogy felkeresse rég nem látott apját (de ha már ott van, a bűnözők sem ússzák meg), miközben egy gátlástalan vegyszerkonszern békés szülővárosát fenyegeti… (tovább…)
Vampirella (1996)
Egyik filmes oldalon a következőket olvastam róla: „A végtelen nagy univerzum mélyén kering egy bolygó, Drakulon, a vérszívó teremtmények hazája. Vörös- és fehérvérsejtekkel folyó kánaán, ahol víz helyett a földből is vér bugyog elő. Ott is vannak cudarok és jók, így aztán bonyodalmak is kerekednek, melyekbe szegény Földünk is belekeveredik, de nyugi, jön a szépséges Vampirella és a Vámpír Rendőrség, és torkon ragadja az undokokat.” Ilyen ajánlás után nem is kétséges, hogy megnézzük-e 
(tovább…)
Inside aka À l’intérieur (2007) (A betolakodó)
A nemrég felbukkant francia újhullámos horrornak köszönhetően egy sor véresen izgalmas film látott napvilágot, úgymint a zseniálisan brutális Magasfeszültség, a horrorból drámába konvergáló Martyrs vagy a kevésbé kreatív, TCM-kópiaként elhíresült Frontier(s), vagy a legutóbb taglalt, túlzásokban bővelkedő zombi-hentelős La Horde. Írásom tárgya említett filmek között is a legkedvesebb számomra, mivel cselekményében nagyrészt előre alig megjósolható események követik egymást… (tovább…)
Scream (1996) (Sikoly)
Míg a nyolcvanas években a slasher filmek virágkorukat élték, a következő évtizedben fordult a kocka, és a csillaguk leáldozóban volt. A hollywoodi filmesek kifacsartak tulajdonképpen minden lehetőséget, minden ötletet, ami az egyes témákban volt, egy-két kivétellel a készítők csak egymás alkotásait próbálták meg lenyúlni és újra elkészíteni úgy, hogy az újdonság erejével hathassanak. Ekkor lépett színre ismét Wes Craven, (aki megajándékozta a világot Freddy Kruegerrel, és még a karaktert is helyrepofozta a borzalmasabbnál borzalmasabb folytatások után) hogy életet leheljen a műfajba. (tovább…)
Night Of The Lepus (1972) (A vérnyulak éjszakája)
A nyulak sokfélék lehetnek. Van, amelyik húsvétkor tojást tojik, van, amelyik folyton sárgarépát ropogtat, miközben aziránt érdeklődik, hogy „váccáp dák”, aztán ott van az a kakaós példány, akire rá lehet fogni, miközben iszunk még egyet, a Monty Python-féle fából készült példányról nem is beszélve, de olyan is akad, akit Bob Hoskins húz ki a pácból – mint látjátok, elég széles a skála. Miért pont az ne lehetne, hogy óriásnyulak támadják be, ha nem is Nyúl Yorkot, de egy álmos amerikai kisvárost! (tovább…)
Hell’s Ground (2007)
Eddigi celluloid-pályafutásom során pakisztáni filmmel nem volt még szerencsém találkozni, horrorral meg aztán főleg nem. Egy szerencsés véletlen folytán a minap került kezembe ez a szinte minden koncepciót nélkülöző, szutyok trash-movie, melyben lepedőbe öltözött röhejes alakok hentelnek buzogányokkal, szóval ha úgy vesszük, mulasztásomat egyszer s mindenkorra pótoltam!
Minotaur (2006)
Feltételezem, hogy mindenki ismeri valamennyire a félig ember-félig bika szörnyeteg történetét. Aki nem, vagy netán elfelejtette, annak most röviden vázolnám e régi görög mondát: Kréta szigeten, knósszoszi palota labirintusában élt Minósz király durván elszabott fia, a Minótaurusz. A görög nép arra volt kárhoztatva, hogy kilencévenként hét fiatal férfit és hét szűzlányt áldozzanak fel neki. Aztán Thészeusz, az athéni király fia Ariadné fonala segítségével (ezt gombolyította maga után, hogy ne tévedjen el) megölte a fenevadat, és ennek mindenki örült. Az ebből készült pocsék horrorfilmnek már közel sem annyian… (tovább…)
Az oldalon található kritikákban és hírekben látható előzeteseket és filmrészleteket a 18 év alatti olvasóinknak nem ajánljuk.
legutóbbi hozzászólások