Les Raisins de la mort aka. The Grapes of Death (1978)
Alapvetően szeretem az európai horrorfilmeket. Az öreg kontinens filmesei valahogy még az amúgy nyilvánvalóan szemét filmeket is képesek valamiféle bájjal felruházni, amitől azok szerethetőek lesznek. Gondolok itt az operatőri munkára, vagy a zenére, esetlegesen az überbrutál gore effektekre és explicit erőszakra. Persze azért nem mind arany, ami fénylik, így hát az európai horror termés között turkálva is belenyúlhatunk a szarba. Ez nekem is sikerült, úgy két éve mikor egy barátom jóvoltából volt szerencsém megtekinteni a Zombik Tava című rettenetet, amely csakúgy, mint a tárgyalt alkotás, egy Jean Rollin film. (tovább…)
Lizard in a Womans Skin (1971)
Ha valakit, akkor Fulci-t felesleges bemutatnom nektek. Mindenki ismeri, kedveli, és szereti az öreg mestert. Sajnos munkásága elég szerteágazó és a legtöbben csupán az igazi sikerfilmjei (Zombie, The Beyond, Gates of Hell) alapján ismerik, és kevesen veszik a fáradtságot arra, hogy utána nézzenek az öreg régebbi alkotásainak. Pedig higgyétek el, érdemes. Fulci ugyanis legnagyobb filmjeit a 60-as 70-es években alkotta meg a Giallo műfajában, sőt talán az egyik legjobb Giallo-t (szerintem, bár nem vagyok nagy szakértő a témában) a Lizard in a Woman’s Skin-t is neki köszönhetjük. (tovább…)
Midnight Meat Train, the (2008) (Éjféli etetés)
Clive Barkernek a meglehetősen szar Saint Sinner című tévéfilm és a közepes színvonalat alulról súroló The Plague (nálunk Pusztulás) után végre sikerült valami értelmes projectet találnia, amibe ezúttal érdemes volt egy csomó pénzt beleölnie. Minden idők egyik legkíválóbb horrorírója ezúttal a The Midnight Meat Train című novellájának megfilmesítését támogatta meg anyagilag, mely irománya egy korai novelláskötet-sorozatának első részében jelent meg (Books of Blood Vol.1). (tovább…)
Mist, the (2007) (A köd)
Stephen King megírta, Frank Darabont átírta aztán megrendezte, én pedig megnéztem és a végén kínomban nevettem. No nem azért, mert a film a gyalázatosan szar King adaptációk sorát bővíti, hanem mert befejezés ilyen erővel nagyon-nagyon régóta nem vágott pofán, mint most.
Szóval az van, hogy a Remény rabjai és a Halálsoron rendezője ismét előkapart egy (szerencsére) régebbi King irományt, amiből szokásához hűen legyártott egy ízig-vérig profi végterméket. Minden idők egyik legszebb drámája, majd egy temészetfeletti köntösbe bújtatott újabb dráma után most egy összetettebb produktumot kaptunk az arcunkba, amiben keveredik a misztikum, a darálós szörnyfilm és persze a dráma megintcsak nagyon erős. (tovább…)
Mondo Cannibale a.k.a. Cannibal Holocaust 2: The Beginning (2003)
A Harvester régi olvasóinak számára bizonyosan ismerős Bruno Mattei neve. Az öreg olasz filmes ?mester? a 70-es 80-as 90-es években megannyi moslék filmmel áldotta meg a világot. Vannak rendezők, akiknek a neve egyet jelent a minőséggel, és hát nincs ez másképp Mattei esetében sem annyi különbséggel, hogy az ő neve a szarral egyenlő. A 80-as évek végén az Olasz horrort nyomorba döntő televízió jócskán szedte áldozatait, és mint tudjuk az eurohorror legnagyobb alakjai, mint például Fulci, Argento, Deodato is fogalmazzunk úgy elbuktak a változások során. Fulci folyamatosan készítette rosszabbnál rosszabb filmjeit, Argento nemkülönben, Deodato pedig a TV sorozatokból próbálta megkeresni a spagettire valót. (tovább…)
Mortuary (2005) (Halottasház)
A Texas Chainsaw Massacre minden idők 5 legdurvább, leghatásosabb filmje között foglal helyet véleményem szerint. Az 1974-es Tobe Hooper féle láncfűrészes hadjárat még a mai napig hatással van rám ha megnézem, és egy két jelenetnél még most borsódzik a hátam. Ha a rendező Tobe Hooper-t e film kapcsán kellene megítélnem, azt mondanám, hogy igazi géniusz, viszont ha elmúlt 20 évben nyújtott teljesítménye alapján, akkor már azt mondanám, hogy egy kutyaütő tehetségtelen balfasz. Az elmúlt 20 évben ugyanis emberünk egyetlen értékelhető filmet nem tudott felmutatni (az utolsó értékelhető filmje a Texas Chainsaw Massacre 2, ami persze fényévekre van az első résztől), így hát amikor megtudtam, hogy ismét filmet készít Mortuary címmel elég vegyes érzelmekkel ültem le megnézni az alkotást, ami egyébként az első 20 perc után gyökeresen egyoldalúvá vált. (tovább…)
My Bloody Valentine 3D (2009) (Véres Valentin 3D)
Talán életemben először fordult velem elő, hogy nagyobb utánajárás nélkül ültem be egy filmre a moziba. Mikor a haverom hívott, nekem elég volt annyi, hogy ez az új 3D-s horrorfilm, és már be is ugrott a trailer, amiben a nézők pofájába csapja a gyilkos a csákányt, és már rá is bólintottam a dologra. Amit tudtam a filmről az annyi, hogy egy ’81-es slasher újragondolása, és hogy Jensen Ackles a főszereplő, akit az Odaátban nagyon megkedveltem (és ha lány lennék, akkor biztos szerelmes is lennék bele, és a posztereivel kitapétáznám a szobámat). (tovább…)
Near Dark (1987)
A nyolcvanas évek legkiválóbb amerikai vámpírfilmje ez, melyet még annyian sem ismernek itthon, mint a Lost Boyst (Elveszett fiúk). Ez utóbbi egyébként konkurense volt a Near Darknak, népszerűségben szépen le is gyűrte, de ettől még nem jobb film. Kathryn Bigelow rendező és Eric Red író eredetileg westernfilmet akart készíteni, de arra akkoriban a kutya sem volt kíváncsi, így inkább a tomboló horrorláz csábításának engedtek. A végeredmény egy lebilincselően eredeti, kellően véres vámpírfilm lett, melyben nincsenek nagy szemfogak és a vámpír szó egyetlen egyszer sem hangzik el. (tovább…)
Necro Files, the (1997)
Hát az ember az egyik legalantasabb lény a földön. Nincs még egy lény akinek igy omlana a mocsok és a szar az agyából. Ez a fajta szellemi végtermék több mindenben megnyilvánulhat, jelen esetünkben egy filmben, ami nem más mint a NECRO FILES. Egy amatőr filmről lenne itt szó, ami elég erősen meg is mutatkozik benne. 
A történet, röviden: főszereplőnk Logan, egy fiatal pszihopata nekrofil kannibál sorozatgyilkos (minden ami szép és jó). Egyik este egy kellemes kis gore mészárlás és az azt követő letartóztatás után emberünknek sikerül elhalálozni egy rendőr által. Emberünket eltemetik… (tovább…)
Necro Files 2: Lust Never Dies (2003)
Azt hiszem az egyik film, amit a legjobban vártam az utóbbi időkben, az a Necro Files 2 volt. Így hát bimbózó rózsák virágoztak ki a szívemben, amikor végre megkaparintottam – és újabb 70 percnyi mocsok omlott a pofámba. Az első rész igen nagy hatással volt rám és vártam, mit hoznak ki a folytatásból. Nem volt könnyű dolguk a készítőknek, hiszen szegény Logannal jól elbántak az első rész végén… de most úgy őszintén, ez akadály? Nem hiszem, és szerintem senki sem hiszi. Minden igazi nagy filmnek elkészül a folytatása, és ez alól a Necro Files sem lehet kivétel. A maga módján azért egy mérdföldkővel állunk szemben, hiszen még egy ekkora mocskot nem látott az emberiség. (tovább…)
Night of the Creeps (1986) (Borzalmak éjszakája)
Aki nem imádja a 80-as éveket, az egy ostoba fajankó. Gázos tupír hajakkal, rózsaszín fitnesz cuccokban flangáló csajok, baseball kabátos, répa farmeres, fehér tornacipős menő csávók, nagymama által készített barna kockás szvetterekben nyomuló lúzerek, szintipopp, térdzokni, trash metál, és a horrorfilm gyártás aranykora. Ezeket a dolgokat csak szeretni lehet. És aki szereti ezeket, az szereti a Night Of The Creeps-et is. Ez az évtized a műfaj minden ágában nagyon erős volt, ekkor készültek a leghangulatosabb, a legfélelmetesebb, és a legmókásabb horrorok egyaránt. A Creeps az utóbbi kategóriába tartozik, ugyanis ez egy elképesztően szórakoztató horror/vígjáték, kevéske, de jófajta gore-al és jobbnál jobb dumákkal. (tovább…)
Burial Ground (aka Nights of Terror) (1981)
Átlagosan szar zombifilmet vártam a Nights of the Terror című olasz filmtől, de nagyjából az első negyed óra után már nyilvánvaló volt, hogy ennél lényegesen “többet” nyújt ez az 1981-es horror klasszikus. A “terror éjszakái” a film kb. egynegyedét leszámítva nappal játszódik, igaz, néhol meglehetősen érdekesen váltják egymást a napszakok. Ám ezen ed wood-i húzás csupán “szolíd elcsúszás” azokhoz a valóban döbbenetes jelenetekhez képest, amelyek láttán az én pofámból is kiesett a tőtött káposzta… (tovább…)
Orgy of the Dead (1965)
Ha valakinek az elméje megfelelőképpen borult, akkor könnyen elkezdhet csorogni a nyála egy olyan filmre, melynek a címében egyszerre szerepelnek az „orgia” és a „halott” szavak. Pláne akkor, ha a szóban forgó alkotás forgatókönyvét nem más jegyzi, mint a filmtörténet legdilettánsabb, és egyben egyik legszerethetőbb alakja, Edward D.Wood Jr. Én is így voltam ezzel, persze hatalmas elvárásaim nem voltak, ismervén az Ed Wood-i színvonalat, de gondoltam röhögök majd egy jót. De aztán nem egészen így lett, fél óra elteltével ugyanis fel kellett magamnak tennem a költői kérdést mely így hangzott: Te tényleg mazochista vagy? (tovább…)
Pieces (1982)
Az európai horror a 70-es 80-as években élte virágkorát. Hihetetlen, hogy mennyi filmklasszikust és mennyi mocskot kitermeltek akkoriban kontinensünkön (vagy Amerikában, ha volt pénzük ottani forgatásra). Olyan filmek készültek, amelyek ma már elképzelhetetlenek lennének, ilyen pl. a Cannibal Holocaust, az Emanuel in America, az Antropophagus vagy Fulci néhány filmje. Persze, hogy ezek a filmek mennyiben tekinthetőek művészi alkotásnak, azon nyilván el lehetne vitatkozni, de hatásuk megkérdőjelezhetetlen. Ez is a kommunizmus egyik nagy szemétsége volt, hogy mi csak az utóbbi 10-15 évben szereztünk tudomást kontinensünk páratlan filmművészeti értékeiről. (tovább…)
Prey (2007) (Vérszomj)
Személy szerint kifejezetten kedvelem az olyan típusú filmeket, amelyekben az igazi, zsigeri rémisztgetést azzal érik el az adott írók/rendezők, hogy a néző szinte teljesen azonosulni tud a szereplők helyzetével, bele tudja magát lovalni a gondolatba: ez bizony velem is megeshet, és ha ez történne, én vajon mit tennék? Miképp kezelném a helyzetet, és hogy tudnék pontot tenni az ügy végére. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ezt a hatást szeretné minden film így vagy úgy elérni, de ugyan mondja el nekem valaki, hogy egy Péntek 13 filmben ki szurkolt az elhullandóknak. (tovább…)
Prince of Darkness (1987) (A sötétség hercege)
Vajon miért van az, hogy a nagy horrorfilm rendezők előbb-utóbb olyan mélyrepülésbe kezdenek, amiből aztán általában nem tudnak kimászni? Tobe Hooper, George A. Romero, Wes Craven, Sam Raimi vagy akár Lucio Fulci (R.I.P.) is egykoron óriási filmeket készítettek, melyek ma is időtállóak. Mi a franc történt velük, hogy elfelejtették, régen mit és hogyan csináltak? Vagy a siker úgy megváltoztatta őket, hogy később már szartak az egészre, csak film legyen? Ki tudja? Na persze ez a tendencia nemcsak a horror-rendezőkre jellemző, de mivel ez egy horror-filmes honlap, a többieket hagyjuk. Viszont sajnálatos módon ebbe a körbe tartozik az egyik kedvenc filmrendezőm is, John Carpenter. (tovább…)
Pulse (2006) (Mezsgye)
Megvallom, nem igazán kedvelem a modern kori (cyber) vívmányok témájában kreált ijesztgetéseket. Lásd: “úristen, átjön az a rohadt szörny a tűzfalon, jaj most mi lesz velünk, bútoljunk?!” Szóval ilyen internetes, vírusos, kiber-riogatásokat nem csípem; gyatra Feardotcom után meg főleg. És ha már témánál vagyunk, elmondanám, hogy mindnyájunk nagy kedvencét, a Kört sem szeretem. Ezért aztán ennek a movie-nak sem indultam neki valami hű-de-nagy reményekkel. Aztán a végére rendkívül kellemeset csalódtam… (tovább…)
Pumpkinhead (1989) (A bosszú démona)
Az olyan filmekről a legnehezebb írni, amelyek nem váltanak ki semmiféle szélsőséges reakciót az emberből. A Pumpkinhead ilyen film. Igazából semmi különleges nincs benne, de mégis, talán a hangulata az, ami megfogott. (Ja és Lance Henriksen remek játéka.)
A sztori nagy vonalakban: Ed Harley vidáman tengeti életét útszéli kis boltjában gyermekével. Semmi sem történik itt, néha betéved pár paraszt (szó szerint, szinte érezni a ganészagot amikor megjelennek), de amúgy teljes az idill. (tovább…)
Rabid Grannies (1988)
Hát a Troma-tól mar sok mocsok szar filmet láthattam (“mocsok szar” értsd “kurva jó”). Meg is voltam róla győződve, hogy a legszarabb (értsd tényleg szar) általuk forgalmazott vagy készített film a “SURF NAZIS MUST DIE”, dee tévedtem. Belépett a képbe ugyanis egy igen kemény versenyző, és ez a RABID GRANNIES. A film 1988-ban látott napvilágot Emmanuel Kervyn rendezésében, de hogy hogyan került ez a Troma-hoz, az rejtély számomra. A story akár lehetne Troma stilusú is, de maradjunk annyiban, hogy az egész egy nagy kalap szar. (tovább…)
Rats – Notte di terrore a.k.a. Rats – Night of Terror (1984)
Amennyire rühellem a patkányokat, annyira szeretem a rólult készük filmeket. Más állatfaj nem képes belőlem olyan mértékű undort kiváltani, mint ezek az alattomos, ocsmány dögök (mondjuk a pókok is randák, de azokat egy újsággal ki lehet lapítani, legalábbis a többségüket). De ha megjelenik egy film, melyben néhány gusztustalan, méretes rágcsáló embereket támad meg, azt tutira megnézem. Ez feltehetően valamiféle perverzió a részmeről, de nem hiszem, hogy ezért bárki is megkritizálhatna, pláne egy Harvester olvasó nem. (tovább…)
Raw Feed (2006) (Pihenő a pokolban)
Táj-horror, vidéki mészárlás, pusztai gyilkolászás, kocsiúton való hentelés. Mind-mind azt az ominózus helyzetet vázolják, mikor az édes-kedves-cuki-muki szerelmes (házas)pár vidékre indul kirándulni, de valahogy mindig rossz sül ki belőle: félúton másfele fordulnak, mint amerre kéne, kilyukad az a fránya gumi, esetleg a rend mogorva őre valami el nem követett dologért megállítja őket…
Rakás film kezdődik azzal a faramuci közhellyel, hogy egy sehr romantische pár vidéken kocsikázik – most sincs ez másképpen. Jesse és Nicole megfeszített tempóban Los Angeles felé tartanak, de este még belefér egy spontán fakás a kocsiban. Ezt persze videóra is rögzítik, hogy a későbbi gonosz kéjenc majd meg tudja nézni. (tovább…)
Reaping, the (2007) (A tíz csapás)
Mikor először hallottam erről a filmről, vegyes érzelmek indukálódtak iránta ifjonti szívemben. Egyrészt fantasztikus ötletnek tartottam, hogy a bibliai tíz csapás témáját dolgozzák fel amerikai filmkészítő bácsik egy misztikus horror/thriller keretében, másfelől viszont idegenkedtem tőle, ismerve a manapság az USA-ból érkező mozgóképdömping hulladékrátáját. Egyszóval attól féltem, hogy elkövetnek egy színtelen-szagtalan, ártalmatlan hollywoodi kalandfilmet középszerű megoldásokkal.
Szerencsére nem így történt. A sztori ugyan felvonultat bizonyos kliséket, ennek ellenére a végeredmény abszolút meggyőző: több helyen is váratlan, sokkoló fordulatokkal találkozhatunk, amelyek mind a forgatókönyvíró alkotói vénáját dicsérik. (tovább…)
Resident Evil: Extinction (2007) (Kaptár 3: Teljes pusztulás)
A klasszikus zombifilm koncepció: felkelnek a hullák. Valamitől, vagy csak úgy, viccből. Járni ugyan nem nagyon bírnak, de csak kikaparják magukat egy nagyadag földkupac alól. Aztán totyognak, lassan, komótosan, de semmi gond, mert az élők még a zombiknál is hülyébbek, így ők inkább egy helyben állnak, mondjuk egy faházikó belsejében, mely házikó ajtaját és ablakait a másfél órás játékidő alatt előbb-utóbb garantáltan szétszedik.
A modern zombifilm koncepció: “bazdmeg, de kurva gyorsan ezek!” (tovább…)
Samhain a.k.a. Evil Breed: The Legend of Samhain (2003/2005)
Nem tudom, hány film eshet áldozatául a jólismert hollywoodi kavarásoknak, amiket különböző befektetők, producerek, érdekképviseletek és egyes esetekben a rendezők művelnek, de a Samhain a tökéletes példa arra, hogyan tehető tönkre teljesen egy film sorsa. Legyen elég annyi, hogy a filmet 2003-ban forgatták le, de csak 2005-ben jelenhetett meg, teljesen más címen, egy össze-vissza vágott verzióban. Pedig minden adott volt a sikerhez. Gyönyörű írországi helyszín, a főgonoszok brutális, vérengző torzszülöttek, a szereplők közé pedig sikerült olyanokat megnyerni, mint Richard Grieco vagy Bobbie Phillips. Sőt, a Samhain legnagyobb újítása az lett volna, hogy a főbb szerepeket pornósztárok játsszák, így szerepel benne Chasey Lain, Taylor Hayes, Ginger Lynn és Jenna Jameson is. (tovább…)
Az oldalon található kritikákban és hírekben látható előzeteseket és filmrészleteket a 18 év alatti olvasóinknak nem ajánljuk.
legutóbbi hozzászólások