Magyar Horror Hírportál

Latest

Subspecies 3 – Bloodlust (1994)

Teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy az utóbbi időben vámpír-túladagolást kaptam. Szinte minden film, amit mostanában megnéztem, Drakula vérszívó rokonjai körül forgott, és bár ezek elég vegyes színvonalúak voltak, legalább annyiban segítettek, hogy adtak néhány stabil standerdet, amelyek segítségével végre igazságot tehettem a számomra már-már kínosan középszerű Subspecies sorozattal is. Read the rest of this page »

Színház: Bőrpofa – A VRRRÜMMM láncfűrésszel

A Katona József Színház jóvoltából részt vehettem egy közönségtalálkozóval egybekötött előadáson, ami nem csak a texasi láncfűrészeshez való kapcsolata miatt tarthat számot az érdeklődésetekre. A kétszereplős dráma nemcsak a disznóvérrel nem spórol, de a lélek legmélyebb bugyraiba sem átall betekinteni, egy hátborzongatóan jó estét szerezve a látogatónak.
Read the rest of this page »

Raptor Island (2004) Szörnyek Szigete

Még régebben, a Komodo vs Cobra című giga-hulladék kapcsán említettem, hogy hasonló magyar fordítással már kijött vagy két hasonszőrű érdekfeszítés-mentes horror mozi, no de sebaj. Egyik ezek közül a jobb napokat is megélt, mára azonban csak és kizárólag akciós vagy horror zs-retkekben felbukkanó Lorenzo Lamas nevével reklámozott n+1-dik lakatlan szigetes dinós rettenet, amitől jobb híján most próbálok meg mindenkit eltanácsolni, amíg még nem késő. Legalábbis remélem… Read the rest of this page »

The Profane Exhibit – Hamarosan kész az antológia

Remek hírekkel szolgáltak a film producerei – Yoshihiro Nishimura (Tokyo Gore Police, Helldriver) ugyanis elkészült saját szegmensével, vagyis szép lassan befejeződnek a munkálatok a film háza táján.

Read the rest of this page »

Kid in the Box – Folytatódik az olasz vérfürdő

A 2006-os Last House in the Woods meglepően korrekt eredményeket ért el Gabriele Albanesi vezényletével. Most pedig hamarosan láthatjuk a folytatást is.

Read the rest of this page »

Hollywoodi hallgatás – Egy rossz horrorfilm históriája

Leigh Whannell vesszőfutása, avagy az álomgyár szabályai

Az elkövetkezendőkben a Fűrész alkotópárosának egyik fele nyilatkozik arról, milyen érzés Los Angelesben a valódi vérszívók között dolgozni, milyen hibákat lehet elkövetni és mindebből miket profitált.

Read the rest of this page »

King week-ending

A tegnap esti Desperation cikkel lezárult a Stephen King tematikus hetünk is. Az olvasottsági adatokat átlapozva a szerkesztőkkel örömmel nyugtáztuk, hogy továbbra is vevők vagytok az egy-egy téma köré szervezett heteinkre, úgyhogy gondolom nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy a közeljövőben még számos hasonló eseménnyel fogjuk feldobni az oldalt. Addig is további kellemes olvasgatást, és ne felejtsétek el olvasni mind a főoldalunkat, mind a Facebook csoportunkat, hogy mindig képben legyetek a legfrissebb hírekkel, cikkekkel és az oldal jövőjét illető szavazásokkal.

Köszönjük, hogy ezúttal is velünk voltatok!

The Snowtown Murders – A gonosz gyökerei

Az ausztrál filmipar mindig egy külön pályát írt le a mozgóképkultúrában és ez mind a mai napig így működik. Justin Kurzel rendező filmje sem az átlagos kaszabolós perspektívából mutatja be az antihőseinket.

Read the rest of this page »

Desperation (2006) (Kétségbeesés / Sivatagi rémálom)

Fiatal pár utazik a sivatagon keresztül, egyszercsak megjelenik a visszapillantóban egy rendőrautó és nem sokkal később már annak hátsó ülésen találják magukat, a zsernyák meg össze-vissza hadobál mindenfélét, szóval halvány lila gőzük nincs, hogy ezt most miért meg hova, hisz’ még ha közlékeny is lenne a heka, valami akkor sincs rendben vele. Ahogy beérnek a következő kisvárosba, a beszédes nevű Desperation-be, egyre inkább elhatalmasodik rajtuk a kétségbeesés… ~Tak!~

Read the rest of this page »

The Mooring – A vadon szorításában

Hosszú idő óta igen sikeres ágazat a túlélőhorror világa. Ennek népes táborát gyarapítja a következő produkció, melyet Glenn Withrow  rendező készített.

Read the rest of this page »

Needful Things (1993) (Hasznos holmik)

Egy szép napon új antikvitás bolt nyílik a Castle Rock nevű vidéki kisvárosban, a boltost senki senki sem ismeri, a helyiek szerint ‘valami idegen’. Márpedig az idegenek mindig furcsák, ez tudvalevő. “Nem fog hinni a szemének!” hírdeti magát az üzlet, melyben mindenki meglelheti szíve vágyát, a boltvezető Leland Gaunt (Max von Sydow) pedig egy kedves öreg úr, aki bármilyen alkura hajlandó vevői elégedettsége érdekében, egyetlen kitétellel: egy apró kis jelentéktelen szívességet kér csupán cserébe, ám ahol a felszín alatt forronganak az indulatok, sokszor egyetlen apró szikra is elég…

Read the rest of this page »

Christine (1983)

Viszonylag ritkán következik be, hogy King műveihez olyan moziügyi szakemberek nyúlnak, akik teljesen korrekt adaptációkat készítenek belőlük. Szinte egy kezem meg tudom számolni a hozzáértő direktorokat: Stanley Kubrick (A ragyogás), Geroge A. Romero (Halálos árnyék), Frank Darabont (Halálsoron, A remény rabjai, illetve A Köd). Hiszitek vagy sem, de a legendás John Carpenter szintén közéjül tartozik, akinek most egy kevésbé ismert moziját szeretném bemutatni. Read the rest of this page »

Silver Bullet (1985) (Ezüst pisztolygolyók)

Stephen King története egy kisvárosról, ahol most nem gyilkos bohóc, vámpír vagy telekinetikus képességekkel megáldott tini, hanem egy emberfarkas szedi áldozatait. A szörnyet legyőző pallos egy tolószékes kisfiú kezében, a labirintusból kivezető úthoz szükséges fonalgombolyag pedig egy alkoholista nagybácsi zsebében lapul!
Read the rest of this page »

Pet Sematary 2 (1992) (Kedvencek temetője 2)

1992-ben járunk, ahol Mary Lambert ismét komoly fába vágta a fejszéjét – immár Stephen King segítsége nélkül hozzálátott a Kedvencek temetője második epizódjához, anélkül, hogy lett volna bármilyen alapja a történetnek. Az első résznél azért volt nehéz dolga, mert már egy létező, és sokak által kedvelt történetet kellett filmvászonra álmodnia, így persze nagyon fontos volt, hogy mit fog szólni egy rajongó a megfilmesített verzióhoz. Ám a következő résznél semmilyen mankója nem volt, csupán a mag volt elültetve. A temetőben.

Read the rest of this page »

Salem’s Lot (2004) (Borzalmak városa)

Az eredeti Salem’s Lot 1979-es sikere úgy tűnik, elég nagy volt ahhoz, hogy amikor a “kreativitásukról” messze földön híres horrorfilmkészítők újabb ötlethiányhoz érkeztek, a Kukorica gyermekeinek kétszázhuszonvalahanyadik folytatása helyett  inkább a vámpíros regényt vették elő, hogy egy újabb, ezúttal kicsivel több mint három órás tévéfilmet forgassanak belőle. A remakekkel kapcsolatos baljós árnyak természetesen a projekt felett lebegtek, de szerintem annak ellenére, hogy a King könyveiből készült feldolgozások többsége az utóbbi évek során minőségileg valahol a Föld magja és Kína között jártak, az új Salem’s Lot még akár egész jó filmnek is tekinthető. Read the rest of this page »

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.